Édesapám ősi fazekas családba született, 1942. február 20-án Korondon. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte el, majd tehetséges gyerek lévén Marosvásárhelyen, a Népművészeti Iskolában folytathatta tanulmányait. Tanárai Hunyadi László Sándor és Iszák Márton szobrászok, valamint Bandi Dezső népművelő voltak. Anyagi okok miatt – félárván nevelkedett – két évig tanulhatott itt, majd Kolozsvárra az IRIS porcelángyárba került, ahol Brül Izsák technológus vezetése alatt megismerkedett a porcelángyártás technológiájával. Akár a régmúlt idők céhes legényeit, úgy küldték őt tovább Bukarestbe Gottlieb Antal úrhoz, ahol megtanulta a porcelánfotográfiát, majd Brassóba került, ahol a tüköröntést és az üvegcsiszolás eljárását sajátította el. Útkeresései után mindig gazdagabban tért vissza az ősi, családi gyökerekhez: a népi fazekassághoz. Tanulmányai befejeztével, úgy határozott, hogy hazatér Korondra, a szülőfaluba és itt hasznosítja tudását. Két évig dolgozott a korondi Kerámiaüzemben, mint csoportvezető, majd Székelyudvarhelyre helyezték egy címfestő műhelybe, ahol Swetter Arthurtól és Hargitai Lászlótól a templomfestés művészetébe kapott betekintést.

1960-tól, ma már 52 éve, hogy folyamatosan Korondon dolgozik, mint fazekasmester. Minden lehetőséget megragadott, hogy ellátogathasson olyan múzeumokba, ahol a kerámiaművészeti és más ismereteit is gazdagíthatta. A környező falvakban gyűjtött edények formáját és díszítéseit rajzolta, elmélyülve a székely fazekasság hagyományaiba. Utazásai során átfogó mintarajz -, azaz székely és magyar motívum - gyűjteményt is összeállított.

1962-ben feleségül vette Vajda Juliannát, édesanyámat. A nádszálderekú, gyönyörű, hosszú varkocsba font hajú, álmodozó kékszemű, székely leány ekkor 17 éves volt. Az ő családja, sok más székely család sorsához hasonlóan, a kommunizmus kollektivizálása által sújtott kisbirtokos, földművelő parasztcsalád. Nagyanyám Vajda Juliska nannyó, két kisgyerekkel - édesanyámmal és nővérével – magára maradt, miután Vajda papót megölték, mert volt bátorsága a túlerővel is szembeszállva egy ártatlan ember védelmére kelni. Nagyanyám kénytelen volt újra férjhezmenni Pakot Sándorhoz, akit nagyapánkként szerettünk. Édesanyám sohse rajzolt, festett, írókázott, amint azt a fazekas-családokban élő leányok, asszonyok tették, csak annyit tudott az agyagról, hogy az meggyűjti a parasztember gondját, hiszen az agyagos föld nem jó termőföld. Agyaggal akkor dolgozott, ha a kenyérsütő kemencét tavasz beköszöntével újra kellett tapasztani. A szerelem azonban csodákra képes: házasságkötésük utáni egy év alatt édesapám minden nap tanítgatta, fogta a kezét, hogy jól kacskaringózzon az a tulipán, és lám egy év múltán már önállóan festette, véste, írókázta a megkorongozott tárgyakat. A kiállítás Anyai szeretet c. szobrával édesanyámat idézem meg.

Ebben az évben, 2012-ben édesszüleim éppen 50 esztendeje, hogy házasok, és édesanyám a korondi festő asszonyok közül messze kiemelkedett; ez alatt az 50 év alatt minden kerámiatárgyat, ami a Józsa portáról kikerült javarészt ő díszített.

Korondon apáról fiúra száll a mesterség, így a kisebbik bátyám ifj. Józsa János - a család számára - Jankó, aki továbbviszi a fazekasságot. Kitűnő fazekasmester vált belőle, képzeljék - ember nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni! A tradicionális használati és díszkerámia tárgyak formavilágának megőrzése mellett, célja, hogy mai kor igényeinek megfelelő funkciójú, hagyományos motívumokkal díszített, míves kerámiákat is alkosson.

Az ő feleségét Hajnalt már az édesanyám tanította meg a kerámiák díszítésére, sőt már az újabb generációt, az unokahúgomat, kicsi Jutkát is. Ő és férje Katona Józsa néven viszi majd tovább az örökséget, a családi hagyományt.

(Józsa Judit)