„Hamvas Béla szerint „az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.” Meggyőződésem: Lovas Katalin és Rácz Péter minden alkotásával erre törekszik. A győri művészházaspár tudja, hogy az embert ki kell emelni a megzavarodott világból, és visszahelyezni az aranykor rendjébe. Abba a „fénykeretbe”, amely nemcsak szép, hanem hasznos is. Az isteni harmóniába, ahol a kalitkák korlátain kívül és belül nem egyforma a szabadság. Mégis: a repülés végtelen ívét nem törheti újrarendezhető mozaikokká a szorítás ördögi béklyója. A rácsok mögül, a rácsok mögé egészen más levegő szökik, és mindenütt munkál a teremtő akarat csendje. A díszes kalitkák, a bábeli zűrzavar ezernyi arca egyre jobban erősítik a tényt: a börtön maga az ember. A lények köré csavarodott konvenciókkal, a közhelyek fojtó áligazságaival, a szabadságnak hitt állapot „előre egy, hátra kettő” lépéseivel. A Bábel, a Fekete özvegy, az Enigma és a Szabadság!? című alkotás
ok mind erről tanúskodnak. Az utóbbinál érthető teljességgel: szüntelen hazudunk önmagunknak. […]
Lovas Katalin és Rácz Péter sajátos kölcsönhatást teremtenek műveikkel, vagyis kerámiáikban összeölelkeznek a saját létébe zárt világ idősíkjai. A „volt” és a „lesz” különös harmóniában hintáztatja egymást. Egyikben a végtelen mozdulatlanság, másikban a csillagközi lét finom lüktetései.”

Gülch Csaba, Kisalföld, június 17.

Bölcsesség fénykeretben, részlet

Forrás: lovasraczkeramia