A JazzMa 2012. január 7-én közölte Drienyovszky András rendkívül érdekes cikkét a szegedi jazzélet múltjáról, s a jazznapok indulásáról, és nem utolsó sorban az általa életre hívott Private Music Productions működéséről, amely 1990-es alakulása óta –egyebek mellett- körülbelül 130 nagynevű, nemzetközi hírű jazzmuzsikussal, vagy együttessel került munkakapcsolatba. A cikkben elmondja, hogy 1969-től élt Szegeden, személyes tapasztalatai szerint a város zenei élete nagyon élénk és sokszínű volt, köszönhetően az egyetemek, főiskolák, középiskolák, kollégiumok hallgatóink és tanulóinak. Sok klub és művelődési intézmény adott helyt helyi zenekaroknak, köztük jazz igényű együtteseknek is, a városban pedig sok szórakozóhelyen volt élőzene.

Tekintve, hogy 1969-től kezdve szerzett személyes tapasztalatokat, egy korábbi, azaz 1962-ben elkezdődött szegedi eseménysorozatot szeretnék a jazz iránt érdeklődő olvasók emlékezetébe idézni, mielőtt végleg a feledés homályába merülne.

Arra még jónéhányan emlékeznek, hogy az első budapesti jazzklub, hosszas előkészítés után az Alkotmány utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló „Dália”presszó helységeiben indult, 1962. október 2-án. Jelentősége, hogy ettől a dátumtól számíthatjuk, hogy a modern jazz előadói és hívei hivatalosan is támogatott, vagy legalább eltűrt művészeti ágat művelhettek és hallgathattak. A budapesti jazzklub 1963-ban már elég erősnek érezte magát, hogy önálló jazzújság kiadására is engedélyt járjon ki. Igaz, ebből a szép reményekkel indult, külalakjában és tartalmában is megfelelő havi jazz folyóiratból mindössze négy példány jelent meg. Körülbelül ebben az időben Szegedről is élénkülő jazzéletről érkeztek híradások. A városban korábban is sokszínű volt a könnyűzenei élet. Sok helyen volt élő (nemegyszer jazzes-) tánczene, jó hírnevet szereztek az itt játszó cigányzenekarok is. 1962 augusztusában, tehát a Dália indulásával nagyjából egy időben, konzervatóriumi- és orvostanhallgatókból alakult a D + C együttes, a zongorista Hulin István (akkori becenevén „Tűfej”) vezetésével. A zenekari név szokatlan párosítást jelent, dixieland és cool stílus előadásában kívántak elmélyülni. Tagjai között szerepelt Kovács Ferenc trombitás, gitáros és bendzsós, aki később a Molnár Dixieland Band tagja lett, őt egy békéscsabai trombitás, Major Róbert váltotta. Klarinéton és altszaxofonon Hampel Ferenc játszott, harsonázott Póczos János (becenevén „Lófej”), aki hamarosan a helyi jazzélet kultikus figurájává vált. Ennek egyik oka, hogy az újszegedi Jankovics utca egyik családi házának alagsori helységét bérelte, ahol megszállottként gyakorolt vég nélkül, és az ajtaján egy cédulán az volt olvasható: ne zavarj, csak szünetben, mert gyakorlok. Szünet: 12-től 12.20-ig. Nemsokára a szembenlevő alagsori helység is gazdára talált, ott egy másik harsonás, Winkelmayer József (a később ismertté vált Winkelmayer Brass vezetője – előtte a Decca, majd Olympia együttesek főnöke – a szerk.) rémítgette gyakorlásával a környékbelieket. Póczos János végül Finnországban telepedett le. Adós maradtam a nagybőgős nevével, őt Joó Attilának hívták és a városban sportolóként is ismerték, a vízi sportokat szerette, elsősorban toronyugróként szerepelt.  A nagybőgő mellett zongorázott is, ebben a minőségében egy saját triót is vezetett. Ő is „disszidens”, az egykori Nyugat-Németországba (NSZK) távozott.

Dobolt Böde Károly, aki nemsokára operaénekesként kapott meghívást valamelyik kelet-németországi (NDK) kisváros operaházába. A város nevére már nem emlékszem. A zenekar rövidesen Hampel György gitárossal egészült ki szeptetté.

Az itt közölt képen a D + C zenekar látható, de hiányosan, nincs rajta a zenekarvezető Hulin István és a nagybőgős Joó Attila. A képen balról Major Róbert, Póczos „Lófej” János, ismeretlen énekesnő, a Hampel testvérek gitárral és szaxofonnal és a jobb oldalon kikukucskál Böde Károly

.

A zenekar vezetőjéről, Dr. Hulin Istvánról, csak egy későbbi képpel szolgálhatok.

Ami a zenekar repertoárját illeti, emlékszem a cool blokkból Bobby Timmons „Moanin’” című nagyon divatos darabjára és egy –akkor még egészen ritka- saját szerzeményre, amelyet a bőgős Joó Attila írt és a poétikus „Lófej és a rossz lányok” címmel látta el. Ez a darab, amelyet a harsonás Póczos János számára készített, egy west coast stílustanulmánynak is beillett volna, a hangszerelést már nem emlékszem, hogy ki csinálta, de a végeredmény a fontos. Nagyon jól szólt.

Póczos János a Jankovics utcában

A tradicionális repertoárból a nagytempójú „Farewell Blues” és egy egészen szokatlan „Dallas Blues”, amelyet fel tudok idézni. A „Dallas Blues” egy olyan dologhoz is kötődik, amely ma teljesen természetes, de akkor és ott, a csodájára jártunk. Hulin Istvánnak volt egy amerikai Minus One kiadványa. Egy lemez, amelyről a zenekar hangszerei közül hiányzik a trombita és mellékelve egy kotta a trombitának. Aki el tudja játszani a leírtakat, az csak elindítja a felvételt és a világ egyik legjobb zenekarának kíséretével, vagy ha úgy tetszik, tagjaként játszhat. A lemez szólamait persze azonnal leírták a többi tag részére is és szemünk láttára kelhetett életre a Minus One kiadvány többi darabja is. Eszembe jut egy másik történet is ugyanerről a témáról, valaki akkor és ott elmesélte, hogy léteznek egyéb, hasonló elven működő kiadványok klasszikus zenében is. Ha pl. szereted a Haydn vonósnégyeseket és történetesen tudsz valamennyire hegedülni, akkor találni olyan kiadványt, amely segítségével akár a világhírű Julliard vonósnégyessel is együtt muzsikálhatsz és csiszolhatod a tudásodat.

Ezeket az emlékeket, több mint 50 év távlatából próbálom felidézni és leírni. Ha valamire rosszul, vagy pontatlanul emlékszem, remélem, hogy Hulin doktor úr, vagy Hulin Pista kijavít, esetleg kiegészít, hiszen mégiscsak róla és a zenekaráról van szó…

Említettük a budapesti jazz klub jazzújságját. Ennek megjelenését követően nem sokkal, már Szegeden is megjelent a „Jazz Híradó”, amelynek két kiadványát megőriztem, de azt nem sikerült megtudni, hogy valójában hány száma jelent meg összesen

Amint a mellékelt borító mutatja, az újság szerény, mondhatni házilagosnak sem túl igényes külleme kellemesen gazdag és bő tartalommal szolgált. Megtudhatjuk belőle, hogy létezik itt egy jazz klub, az újság, a Szegedi Ifjúsági Jazz Klub kiadványa, amely 6 hetente jelenik meg, kiadja a KISZ Szegedi Bizottsága. Felelős kiadója: dr. Bíró János, szerkesztőbizottsága: Hulin István, Martonyi János, Németh Ferenc, dr. Tóth Endre. A Szegedi Ifjúsági Jazz Klub székhelye pedig a Móra Ferenc Művelődési Otthon. A klub programjának egy szeletkéje felidézhető, ebből a kiadványból:

1964. április 12.  Hulin István előadása a tradicionális jazzről

Fellép a Kecskeméti Jazz quintet és a Szegedi Swing Combo.

1964. május 3.     Kertész Kornél pesti klubtársunk előadása

Fellép a budapesti Szabados Trió, a szegedi Major Trió és a szegedi D + C Quintet

1964. május 24. Fellép: Hardy Tamás budapesti énekes, a pécsi Jazz Quintet, a békéscsabai Dénes Quintet és a szegedi Swing Combo

A klub és a zenekar elég sok figyelmet keltett a helyi sajtóban is.

A Dél-Magyarország 1962. augusztus 12-én írja:”Bemutatkozott Szeged első koncert dzsessz együttese. A Csongrád Megyei Hírlap, Egy „titokban tartott” zenekarról ír, más alkalommal ismerteti a „Jazziskola” hatrészes bérleti sorozatát, amelyben Hulin István alkalmanként egy-egy jazzstílust mutatott be, a D + C (akkorra már) szeptet(t?)jének közreműködésével.

Forrás: jazzma.hu