Tófej Zala megyében van. A két világháború között egy Oroszországból ide került, viharok által edzett nő pénzéből egy kis téglagyár jött itt létre.[1] A második világháború után a kis üzem nem tud tartósan megmaradni (még mészégetéssel is próbálkoztak), így a hatvanas évek első felére abszolút megállt a termelés.[2]

A magyar zománcipar ekkor fordult a kihasználatlan tófeji gyár felé: a kecskeméti LAMPART üzemtől elvette a kerámiamáz gyártását, azt a tófeji üzemre bízta, a létesítmény irányítására a zala megyei vezetés pedig egy bizonyos Czugh Dezső és Czugh János[3] magyarszombatfai fazekast helyezett ide 1964-ben.[4]

„Április elsejétől nekünk kellett ellátni az egész országot (kerámiamázzal), két hetet engedélyeztek az előkészületekre. Még lakásunk sem volt, az irodába tettek be egy tábori ágyat, azon aludtunk felváltva a bátyámmal, amíg helyre nem hozták a romos, régi Celotti-házat (azaz a téglagyár épületét).”[5]

Czugh-testvérek: Czugh János és Dezső.

Képek forrása: http://www.studiolum.com/nm/hu/czughjanos.htm és Czugh Mária felvétele. 

Ez az a pont, ahol a könyvtárak mélyén lapuló információk nagyjából el is hallgatnak. A közösségi oldalak segítségével viszont sikerül rátalálnom a család egyik leszármazottjára, Czugh Máriára, aki eleinte vegyésztechnikusként, később vegyészmérnökként a tófeji üzemben, majd a Zalakerámia Zrt-nél folytatta pályafutását.[6] Nagy szerencsém van azzal, hogy Mária hajlandó pontosan és precízen válaszolni a kérdéseimre. Köszönet érte!

Mária visszaemlékezése szerint: „A helyi lehetőségeknek megfelelően a formázás kézi korongozás helyett gépi korongozással, öntéssel történt, betanított munkaként. A dolgozók betanítását és a termékek kialakítását kezdetben édesapám, nagybátyám (Czugh János, Czugh Dezső) végezték, majd bekapcsolódott nővérem Meglécz Gyuláné Czugh Éva és unokatestvérem Czugh Miklós is a tervezésbe.  A díszítés anyagainak, eszközeinek, módszereinek kialakítása is feladat volt, amit Czugh János végzett az üzemi kerámia frittek és egyéb máz alapanyagok (kaolin, színező fémoxidok, színtestek) felhasználásával, empirikus kísérletekkel. A termelési folyamat irányítását a feleségek: édesanyám és nagybátyám felesége végezték.[7]

A gyár közel 350 féle terméket készített. A Tófejen gyártott díszművek között vázák, díszedények, falitálak, likőrős és boros készletek voltak. Gyártottak itt még figurális és egyéb kályhacsempéket, 60-70 féle padlóburkoló lapot is. Olcsósága, nagy teljesítménye miatt egyetlen iparművész sem vehette fel a versenyt a tófeji üzemmel.[8]

Arra a bizonyos narancssárga szín előállítására, ami annyira jellemző a tófeji kerámiákra, valamint a szintén ott gyártott kékes, szürkés mázakra a vegyészmérnök Czugh Mária a következőképpen emlékezett vissza:

„Az a bizonyos narancsos szín egy nagyon speciális fritt receptúra sajátsága, az instabil ólomkromát  tartalom miatt a felviteli és égetési körülményektől függően homogén vörös, vagy kristályos vörös szín, illetve az égetési atmoszférától függően krómzöld szín is előtűnik. (…) A kékes, szürkés és a grafit szín szintén jellemző, a rézoxid, kobaltoxid színezőanyagok alkalmazására utal.”[9]

 

 Ez is Tófej kerámia. Kép forrása: Galéria Savaria. 

A termékpalettát a zalaegerszegi székhelyű Kerámia-és Cserépkályhagyár javaslatára a tanácsi vállalati vezetés határozta meg a tófeji üzem részére. „A termékválasztékba bekerülő tárgyakat iparművészeti zsűri bírálta el, ez kötelező volt, az egyébként fizetendő „giccs-adó” miatt.” A legfontosabb szempont az eladhatóság volt, hiszen több mint száz helyi, vagy környékbéli ember megélhetését biztosította az üzem.[10]

 

Tófejen empirikus, azaz sokkal inkább tapasztalati, mintsem hogy elméleti alapokon nyugvó mázkísérletek folytak.  A Czugh-testvérek már magyarszombatfai működésük alatt kidolgoztak egy később szabadalmazott mázat, a képen is látható ún. gyöngymázat. A gyöngymáz persze később Tófejen is alkalmazásra került. Kép: Czugh Mária felvétele. 

Az itt gyártott termékek Czugh Mária elmondása szerint kizárólag belföldön, az AMFORA-ÜVÉRT boltokban találtak gazdára.[11]

És most kedves gyűjtők, figyeljetek! A tófeji kerámiák folyamatos T-1-től T-350 vagy T-400-ig tartó számozást kaptak (az utolsó termékszám csak egy hozzávetőleges érték, pontos szám jelenleg nem ismert.) A számok időben növekedőek voltak 1964-től 1985-ig. Az utolsó 30-50 termékszám került a választékba az utolsó évben. A termékek alján nem hieroglifák, hanem a készítő szignója található, amellyel beazonosítható volt az öntő, illetve a festő.[12]

Tófej kerámia alja típusszámmal (T-276), ill. a festő és öntő szignójával.

Fontosak voltak ezek a tárgyak még akkor is, ha nem iparművész tervezte őket és úgy is, hogy nem nyertek nemzetközi versenyt. Egyszerűen az akkori egyen-kockaházakba vittek egyediséget, elérhető áron pótolták az iparművész /képzőművész által készített műalkotásokat.

És fontosak voltak azért is, mert egy kietlen vidéken 150 embernek adtak munkát. 1964-től egészen 1985-ig.

Forrás: https://regikeramiak.blog.hu/2018/01/05/orsegi_tradicionalis_keramiatol_a_kadar-korszak_modernitasaig