Az állami vállalat megszűnése óta Ikarus autóbuszok csak csekély számban készültek Magyarországon.

Az Ikarus névre 2017 óta több védjegybejelentési kérelem is beadásra került. 2017. szeptember 11-én és 28-án a rábacsécsényi CSM Holding Kft. (szárazföldi, légi vagy vízi közlekedési eszközök; autóbusz; trolibusz, majd katonai szállítójárművek; karosszéria gyártás),[1][2] 27-én Bradács Géza Attila, Kehidakustányból (utazásszervezés; kirándulás- és túraszervezés),[3] november 13-án pedig a Műszertechnika Holding Zrt. (közlekedési és szállítóeszközök, ezen belül motoros járművek, automobilok, dömperek, teherautók, traktorok, karosszériák és mindezek alkatrészei, valamint tartozékai), amit 2018. december 6-án lajstromoztak.[4] Még 2018-ban Széles Gábor cége védjegybitorlási pert indított az Ikarus Autóbusz Gyártó Egyedi Kft. ellen, mivel az nem jogutóda a buszgyárnak, és a név birtoklásáról jogvita alakult ki közöttük.[5]

 Előtörténete[szerkesztés]

Uhry Imre egyik Gräf & Stift alvázra épült autóbusza

Az Ikarus néven komplett autóbuszokat csak a második világháború után alapított állami vállalat kezdett gyártani.

Az állami vállalat egyik elődvállalata az Uhri (Uhry) cég volt, amelyet Uhry Imre 1895-ben, Budapesten alapított Uhry Imre Kovács- és Kocsigyártó Üzeme néven. Ez egy kicsiny, családi vállalkozásként kezdte meg a működését. Az üzem fő profilja ekkor még szekerek javításában és patkókészítésben merült ki. Azonban Uhry a bevételeket folyamatosan visszaforgatta a vállalkozás fejlesztésére, így csakhamar el tudta kezdeni a saját készítésű szekerek és vontatmányok gyártását. A következő egy évtized a vállalkozás folyamatos bővítésével, a székhely gyakori váltásával zajlott, mivel az üzemnek újra és újra nagyobb helyre kellett költöznie. Az 1913-ban vásárolt üzemhelyen aztán alapvetően a háborús ipar kiszolgálása vált prioritássá, mivel itt már teherautók javítása, illetve azok felépítményének gyártására is volt lehetőség. Mire a háború végül befejeződött 1918-ban, Uhry vállalkozása az ország legjelentősebbjei közé emelkedett. Ezt tovább tetézte az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása, illetve az is, hogy sok magyar vállalkozással szemben Uhry üzeme az új határokon belül maradt.[6]

Mindezek következtében a húszas évek elején az üzem újabb bővítése vált szükségessé. Ekkor a vállalkozás nevet is váltott: Uhry Imre Karosszéria és Pótkocsigyárra, ezzel is jelezve a profilváltást. A harmincas évek elejéig a gyár különböző és sok esetben egyedi felépítményeket gyártott olyan külföldi gyártók alvázaira, mint a Ford, a Mercedes-Benz, a Fiat, a Büssing vagy épp az osztrák Gräf & Stift. Az így készült járművek már nem csak teherautók, de autóbuszok és személygépjárművek is lehettek.[7] A növekedés tehát a húszas években sem lassult le, 1929-ben már elkészült a gyár 1000. teherautója is.[8] Habár ekkortájt a gyár még nem foglalkozott a termékek exportálásával, időről-időre mégis feltűnt egy-egy modelljével a nemzetközi porondon. Ezek közül kiemelendő, hogy az 1934-es franciaországi „Concours d’Élégance” elnevezésű autó-szépségversenyen részt vett egy Gräf & Stift-alvázas autóbuszuk is.[9]

Ekkoriban a gyár első számú megrendelői magyar állami cégek – melyek közül a három legfontosabb a MÁV, a MAVART és a BSzKRt – voltak. Ezek egészen 1930-ig rendszeresen vásároltak nagy számban Uhry üzemétől. Ekkor azonban a világválság Magyarországot is elérte. Az említett cégek gyakorlatilag mindennemű rendelésüket azonnal visszavonták, amellyel hirtelen nehéz helyzetbe sodorták Uhry Imre gyárát. A következő pár évben többször is hitel felvételre, illetve a termékeinek áron alul való értékesítésére kényszerült, amely 1932-re csődeljáráshoz és a gyár leállásához vezetett.[10]

Egy a háború során megsérült MÁVAG N2h/39

1933-ra Magyarország lassan elkezdett kilábalni a válságból és Uhry Imre gyermekei úgy döntöttek, hogy újraindítják a vállalkozást, amely ekkor Uhri Testvérek Autókarosszéria és Járműgyár néven kezdte meg működését. Uhry fiai már nem „y”-nal, hanem „i” betűvel írták a nevüket, amely gyakorta félreértések forrása.[11] Az új cég az első pár évében csak kisebb megrendeléseket kapott, azonban 1936-ban befutott a BSzKRt igénye 50 db dízelmotoros, MÁVAG–Mercedes alvázas autóbuszra. Ezek a járművek még favázas karosszériával készültek, azonban a megrendelést követően a gyár elkezdte fejleszteni a fémvázas felépítményeket.[12]

Nem árt megjegyezni, hogy ebben a korban az Uhri Testvérek üzemében, épp úgy, mint más magyar gyárak esetében, nem volt szokás elnevezni a termékeket, emiatt alváznév és gyártási év alapján szokás hivatkozni ezekre az autóbuszokra. Hasonló a helyzet egyébként a Ganz és a MÁVAG által gyártott villamosokkal is, amelyek típusneveit (pl. N típus) az üzemeltető BSzKRt aggatta rá.[13]

Az első Uhri Testvérek által gyártott fém karosszériás autóbusz végül a MÁVAG N26/36-os típus, vagy közismertebb nevén koporsó lett, amelynek a következő években több módosítása, fejlesztése született. 1939-ben kezdték el gyártani az első MÁVAG N26/39-eseket, amelyet a köznyelv harcsának nevezett el. Ennek a típusnak készült hegyi, azaz budai viszonyokra tervezett, rövidebb változata is MÁVAG N2h/39 típusjelzéssel. Ezekből a modellekből összesen 184 darab készült.[14]

A csaknem ezer embert foglalkoztató cég 1942-ben repülőgépgyártásba fogott Mátyásföldön, ahová fokozatosan az egész cég átköltözött. Az akkor alapított Margit utcai telephelyegészen az ezredfordulóig a hazai járműgyártás egyik bástyája volt.[15]

1948-ban, mint minden más vállalat, az Uhri Testvérek gyára is az államosítás áldozatává vált, amely nem sokkal később magával vonta az Uhri-család távozását is az országból.[16]

 Az Ikarus mint állami vállalat[szerkesztés]

Lásd még: Budapest XVI. kerülete#Ikarus járműgyár mátyásföldi üzemei

 Az Ikarus modellek közvetlen elődei[szerkesztés]

1948-ban a BSzKRt felkérte az ekkor még mindig Uhri Testvérek néven működő céget egy új autóbusztípus kifejlesztésére, amellyel kiválthatóak a – még megmaradt – korábbi típusok. Ez a modell lett a gyár által elsőként elnevezett Tr 5-ös, MÁVAG LO 5000-es alvázra épített autóbusz, aminek még az évben el is kezdték a gyártását.[17]

1949-ben az állampárt utasítására átszervezték a magyar ipart, ami az Uhri Testvérek vállalat számára is változásokat hozott, ekkor ugyanis összevonták két másik céggel:

• a Repülőgépgyár Rt.-vel,
• illetve az Ikarus Gép- és Fémáru Rt.-vel.

Így született meg az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár 1949. február 8-án.[18]

Az átszervezés és a gyár új neve ellenére a vállalat által gyártott modellek nem kapták meg az Ikarus szót a nevükben, egészen 1951-ig. Azonban a szárnyas logó már a Tr 5-ös homlokfalán is megtalálható volt.[19]

A háború egyik következményeként Magyarországon nem lehetett kielégítő mennyiségű alvázat gyártani, mert az ipar egyszerűen nem tudott megfelelni az igényeknek. Ezt elsősorban az okozta, hogy Budapest ostroma alatt rengeteg autóbusz és teherautó semmisült meg, amelyeket pótolni kellett. Az Ikarus mérnökei tehát rá voltak kényszerítve arra, hogy megtalálják az alvázas konstrukció megoldását.[20] Ennek lett az eredménye a Tr 3,5-ös kisautóbusz-típus, amely 1948-ban, a világon elsőként önhordó karosszériával készült. Néhány forrás tévesen a Setra S8-ashoz tulajdonítja ezt az eredményt, azonban a német típus csak 1950-ben jelent meg.[21]

Egy felújított Tr 3,5 2018-ban

Ez az ún. kisautóbusz mindössze 3,7 tonnát nyomot (innen a név), és valamivel kevesebb mint 8 méter hosszú volt. Az orrban elhelyezett erőforrást a Rába adta, azonban csak háború előtt kifejlesztett, akkor már tíz év körüli konstrukcióval tudtak szolgálni.[22]

Ebben a rövid, mindössze három évig tartó periódusban az Ikarus vezetése máris nagy terveket szőtt, amelyek egyike volt az exportálás megindítása. Ennek érdekében fejlesztették ki az A 19-es típust, amely 10,5 méteres hosszával, ülőhelyenként elhelyezett ablakaival és túldíszítettségével a dél-amerikai piacokra lett tervezve. Minden erőfeszítés ellenére azonban csak két prototípus épült a típusból, az üzlet pedig meghiúsult.

Azonban volt még egy exportprogram a gyárban, amelyet az M 5-ös típus fémjelzett. A modellt a Tr 5-össel megegyező alvázra építették, azonban a homlokfalát és a belterét módosították, az ajtókat lengő ajtókra cserélték. Ez a program lényegesen sikeresebbnek bizonyult: 90 darabot adtak el Lengyelországba, 45-öt Romániába és 35-öt a MÁVAUT részére.[23]

 Az 1951 és 1967 közötti típusok[szerkesztés]

Az 1000. elkészült Ikarus 30-as

1951-ben egy hosszan tartó vita ért véget, amelyben szakmai és politikai erők csaptak össze a tekintetben, hogy önhordó karosszériás vagy alvázas buszok fejlesztésével kéne-e a gyárnak foglalkoznia a jövőben.[24]

A vita eredményeképpen a Tr 3,5-ös modell utódja az immár a gyár nevét hivatalosan is viselő Ikarus 30-as lett, amelyet önhordó karosszériával építettek. A modellt univerzális autóbusznak tervezték, azaz egyszerre volt hivatott ellátni városi, elővárosi és távolsági szolgálatot is. Több okból kifolyólag a városi kivitel nagyon gyorsan megbukott a gyakorlatban.[25]

Ellenben a modell nagyon sikeresnek bizonyult távolsági rendeltetésű vonalakon, amelyet az is bizonyít, hogy az első – ám nem utolsó – Ikarus modell lett, amelyet jelentős példányszámban exportáltak. A legkiemelkedőbbek NDK és Kína egyenként több mint 600 darabos, illetve Csehszlovákia valamivel több mint 500 egységnyi rendelése számított.[26]

Egy felújított Ikarus 60T Budapesten

Szintén 1951-ben készült el a 30-as típus „nagyobb testvére”, az alvázas Ikarus 60-as, amely a Tr 5-ös modell utódjaként lett kifejlesztve. A Járműfejlesztési Intézet (JÁFI) által tervezett alvázakat gyártókapacitás hiányában az Ikarusnak kellett elkészítenie. A típus rendkívül sokoldalúnak bizonyult, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy egy sor különböző altípusa jelent meg a következő években, amelyek egyes példányai még a hetvenes években is futottak.[27] Ezen altípusok közül a legfontosabbak a troliváltozat, az Ikarus 60T, amelyet 1952 és 1956 között gyártottak, illetve az ITC 600, valamint IC 660 modellek. Ez utóbbiak voltak Magyarország első csuklós autóbuszai és világviszonylatban is az első olyanok, amelyeket nagy darabszámban gyártottak. Azonban ezeket a csuklós buszokat, vagy ahogyan akkor gyakorta nevezték őket: „ízelt buszokat”, nem az Ikarus készítette, hanem a FAÜ, házilag a már leselejtezett járművekből. Innen ered az altípus ismertebb elnevezése is, a FAÜ-csuklós.[28]

Az Ikarus 55-ös modell ikonikus hátulja

Az Ikarus gyár hosszú fennállása alatt sok sikert elkönyvelhetett magának, és vitathatatlanul ezek közé tartozik a formabontó, azóta is egyedinek számító formatervvel épített Ikarus 55-ös, illetve annak testvérmodellje, a városi kivitelű Ikarus 66-os. A két típusból összesen 16.726 darabot adtak el három kontinensen 1952 és 1973 között. Különleges formatervüknek köszönhetően máig az egyik legikonikusabb Ikarus modellként tartják számon, amelyet a köznyelv csak Faros néven emleget.[29]

Az ötvenes évek második felében az vállalat kifejlesztette a 30-as és 60-as modellek utódjait, ezek lettek az Ikarus 31, majd annak utódja, az Ikarus 311, illetve az Ikarus 620-as modellek. Előbbi kettő komolyabb exportsikereket ért el az NDK-ban, míg utóbbi igen sikeresnek számított a Szovjetunióban.[30]

1963-ban a állam úgy döntött, hogy az Általános Mechanikai Gépgyárat (ÁMG) beolvasztja az Ikarusba. Az ÁMG gyár Székesfehérvárott működött, így az Ikarus új, második gyáregysége is ott lett létrehozva.