Székely kisnemesi családból származott. Iskoláit Aradon kezdte, ahol Böhm Pál rajziskoláját is látogatta. Itt találkozott először Munkácsyval, aki akkor Szamossy Elek tanítványa volt. Barátságuk évekkel később, Düsseldorfban mélyült el. 1864-től a bécsi akadémián Zimmermann növendéke volt; vele járt 1867-ben nyári gyakorlaton Ramsau vidékén. 1868-ban a Károlyi család Radványi birtokán dolgozott, 1869-ben megnézte a müncheni nemzetközi kiállítást, ahol Courbet és a barbizoni festők művei keltették fel érdeklődését. 1870-ben, bécsi évfolyamtársa, Eugen Jettel hívására Hollandiába utazott, az őszt Beilenben töltötte, utána pedig Düsseldorfban telepedett le. Itt vásárolta meg Forbes, angol műgyűjtő a Tehenek fák alatt című képét, majd Munkácsyval együtt vendégül is látta ~t Londonban. 1871 őszén újra Beilenben dolgozott. 1872 májusában Munkácsy hívására Párizsba látogatott, és a nyarat mindketten Colpachban töltötték. 1873 tavaszán költözött át végleg Párizsba, ill. Barbizonba, ahol haláláig dolgozott. 1875-ben állított ki először a párizsi Szalonban, 1876-ban aratta ott első sikerét. Anyagi helyzete azonban egyre romlott, ami hozzájárult lappangó betegsége elhatalmasodásához. 1877 novemberétől ápolásra szorult. Festészetének korai időszakában, Bécsben, Ramsauban, Radványban aprólékos, leíró jellegű tájképeket alkotott (Magyarországi erdőrészlet, 1869, Magyar Nemzeti Galéria). Festészetének döntő fordulata a hollandiai élmények nyomán következett be, ahol alkalma volt megismerni a 17. századi nagy tájképfestők munkáit. Hatásukra már 1870-ben áttért a széles ecsettel festett, egységes fényben kibontakozó tájképek alkotására (Dél, 1870; Borús idő, 1871, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). 1871–72-ben több modern szemléletű plein air tájképet festett (Tehenek fák alatt, Magyar Nemzeti Galéria; Juhaklok, Magyar Nemzeti Galéria). Barbizonban készült képeit a korábbinál mozgalmasabb ecsetkezelés jellemzi (Viharos táj, 1875; Nyárfák, 1876, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), mely fokozatosan vált egyre drámaibbá, kifejezve a festő egyre tragikusabb életérzését (Októberi szél, 1876, Magyar Nemzeti Galéria). Párhuzamosan több derűs, napfényes erdőrészlet is született műtermében (Tájkép, 1874, Magyar Nemzeti Galéria; Fontainebleau-i erdőrészlet, 1876, Magyar Nemzeti Galéria). Legkiegyensúlyozottabb kompozíciója A békák mocsara. A Fontainebleau-i erdő (1875–76, magántulajdon) nagy megbecsülésnek örvendett a francia kortársak körében is. Halála után műveit elárverezték (1880, Vente de Paál). Magyarországon 1903-ban, a Nemzeti Szalonban mutatták be először képeit.

Lázár B.: Paál László, Budapest, 1903. (második teljesen átdolgozott kiadása: Budapest, 1929) • Bényi L.: Paál, Budapest, 1979. (második, bővített kiadása: 1983).