Piero della Francesca az 1470-es évek elejétől lett az urbinói herceg udvari festője. Piero ekkorra már elismert művész volt, hiszen harminc évvel korábban már dolgozott Sigismondo Malatesta számára Riminiben, és elkészítette nagyszabású freskóciklusát is az arezzói ferences templom főszentélyébe. Urbinói tartózkodása azért sem tekinthető szokatlannak, mert szinte egész életében a környéken alkotott. Szülővárosa, Borgo San Sepolcro néhány kilométerre van Urbinótól, és a dél-toszkánai Arezzo sincs messze a marchei hercegi székhelytől. Federigo urbinói udvarának humanista légköre azonban ideális helyszínnek bizonyult Piero számára. Itt készült művei nem csak a hatalmi reprezentáció szolgálatába állított festészet jellegzetes példái, hanem a reneszánsz festészet jellegzetes problémafelvetéseinek is fontos emlékei. A hercegi párt ábrázoló portrépár (Firenze, Uffizi) valószínűleg Battista Sforza halála (1472) után készült Guidobaldo da Montefelro számára, hogy a képek hátoldalán, diadalszekéren ábrázolt szülői erényekre emlékeztesse az utódot. A háttérben kibontakozó, nagyszerű látképek, amelyekhez hasonló tárulhatott a herceg elé palotájának emeleti loggiájáról kitekintve, csak Leonardo festészetében találtak követőre. A mű didaktikus jellegét mutatja, és egyben a hercegi udvar művelt közönségének elvárásira világít rá az a tény, hogy a portrék hátoldalán, a diadalszekerek alatt, antikva betűkkel, szapphói strófában írt, latin nyelvű, költemény emlékezik meg a hercegről. Piero azok közé a kora reneszánsz művészek közé tartozott, akiket a centrális perspektíva festészeti alkalmazásának lehetőségei különösen foglalkoztattak. Legfontosabb urbinói megbízása a valószínűleg Federigo da Montefeltro sírkápolnájába szánt ún. Brera oltárkép volt (Milano, Brera, 1472-1474). A térdelő donátort a Madonna és szentek társaságában ábrázoló kép a sacra conversazione új típusát képviseli, de egyik igazi különlegessége a festett építészeti tér. Ez a kagylódíszes fülkével lezárt négyzetes, nyitott tér, amely illuzionizmusával jelenvalóvá teszi a megfestett alakokat, olyan pontosan lett kiszerkesztve, hogy akár alaprajzát is pontosan meg lehet határozni. A perspektíva szerepe az épületek ábrázolásánál még fontosabb szerepet tölt be Piero talán legnehezebben értelmezhető festményén, a Krisztus ostorozása táblán, ahol a háttérben balra, egy nyitott oszlopcsarnokban láthatjuk a bibliai epizódot, és jobbra, az előtérben, három, korabeli ruhába öltöztetett férfi társalog talán éppen Krisztus passiójáról.

Piero della Francesca: Federigo da Montefeltro és Battista Sforza portréja