Kategóriák

paypal_logo

MPL_logo_miniPostaPont_logo_miniMOL_logo_mini

További információért, kérjük, hívja a +(3630)1999-441 telefonszámot.

Dolnik Miklós : "Nagy Sándor" 1992

Termék kód: [0N765/118]

65.000 Ft
e-mail ajánlás
Papír tus festmény, eredeti bronz színű fém keretében, reflex (csillanás mentes) üveglap mögött. Jelzés és felirat körben: NAGY SÁNDOR ÉS BUKEFALLOSZ (ECSETRAJZ) DOLNIK MIKLÓS 1992
2.1 kg
50.5 cm
50.5 cm

A kép átmérője: 35.5 cm

DOLNIK MIKLÓS BUDAPEST, 1953 - 2005

Grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1982-ben. Mesterei: Sváby Lajos,
Raszler Károly. Műveit csoportos kiállításokon mutatta be.

(Forrás: Kieselbach.hu)

...nem kereste stílusát, egyszerűen és természetesen adva volt számára, olyan korán kifejlődött, együtt létezett személyével, különválaszthatatlanul. A művészeti középiskolában készült tollrajzai, rézkarcai nem tekinthetők korai zsengéknek, a jól ismert groteszk karakterek már az első munkákon életképesek, összetéveszthetetlenül egyéniek. Ennek a sajátos stílusnak mintha meg lett volna akkor a tápláló közege, 1972-ben halt meg Kondor Béla, aki grafikai munkásságával kiszabadította a szabad rajz szellemét. Utána virágzott az a groteszk grafikai stíluskorszak – megemlíthetem Banga Ferenc, Szemethy Imre, Almásy Aladár nevét -, amelynek a kifejezési nyelvezete az anekdotázó, ironikus hangvételtől a tragikus abszurdig tágult, áthágva a szocialista realizmus kreált szabályrendszerét. Dolnik Miklós rajzművészete a groteszkből indult, s ez a kifejezési forma folyamatosan átalakulva, fejlődve adja életművének lényegét. Talán a művész introvertált alkata, valami bizalmatlansággal elegy félszeg arisztokratizmus, az inkább félrevonuló, kívülről figyelő magányos alkotói, emberi természet zárta el a lehetőségek kapuit. A kivételes tehetséggel megáldott, megátkozott túlérzékenysége is gátolhatta, az önmenedzselő, megnyitókon és koktél partikon lobbizó művésztípust megvetette. Manapság hogyan érvényesülhet az, aki inkább félrehúzódva hallgat, vagy közeli barátaival kis kocsmákban üldögélve beszélget, nem akar tolakodva az elsők közé kerülni? A hetvenes években a tápláló közeg adva volt, s mégis elkerülte az a szakmai siker - ami valljuk be - joggal kijárt volna. Az a szarkasztikus humor, ami már a kezdeteknél megvolt, megszelídült már a főiskola ideje alatt, a rajzi mívesség, kifinomultság kezdett dominálni. A lélek megtorpanásai, csalódás és elvágyódás nyomai olvashatók ki a főiskolai grafikáiból, a rajzi szépségbe való menekülés, a melankólia, mint kibogozhatatlan szövedék ellepi a felületet. A keleti ecsetrajzok légiessége és a végletekig fokozott részletező rajzi megfogalmazás olvad össze ezekben a munkákban, fölényes mesterségbeli tudását bizonyítva. Bulgakov és Fellini inspirációk által keresi azt a világot, amely könnyűvé teszi, feloldja a szürke valóságot , de ezek mégsem illusztrációk, mégis korunk kritikája, mert megsejthetjük azokat a visszásságokat, amelyeket nap mint nap átélünk. Ez a rejtjeles közlés volt az a sajátos szimbolika, amikor minden mást jelentett, minden egy másik jelentésburokban létezett, amikor a sorstárs cinkosan bólogatva jelezte, hogy vette a kódot. A hatalom kijátszása homályos allegóriákkal, a bizarr és az abszurd felmutatása szinte rokokós, vagy szecessziós cirkalmassággal, szemben a szocreál buta sematizmusával, vagy a felszínes, importált modernizmussal. Dolnik Miklós egy pillanat híján lekésett arról a vonatról, ami a szakmai megbecsülést, a sikert biztosította volna. Csak egy pár évvel volt fiatalabb, valamilyen módon kimaradt abból a csapatból, amely otthont adott ennek a groteszk grafikai formanyelvnek, ami által megerősödve, független művészként csak munkájának élhetett volna. A puha diktatúra kultúrfelügyelete után, megfigyelve, majd semmibe véve, ténfergő szabad művészként: ez az átmeneti kor, amelyben már nincs helye a lázadó, heroikus művésznek, amikor már arctalanná és megfoghatatlanná válik az alattomos hatalom, az a mintha-demokrácia, amelyben az értékek elkallódnak.

Dolnik Miklós utolsó korszakában visszatalál kíméletlen groteszk világához. Ezek a szörnyetegek a mi világunkból teremnek, nem félelmetesek, idióták és nevetségesek. La Fontaine vagy Aiszóposz állatmeséikben erkölcsi értékeket fogalmaznak meg, emberi tulajdonsággal megáldott állatok. Dolnik Miklós szereplői az emberi lényegtől – erkölcsi, morális világképtől – megfosztott emberek, bábok, eltárgyiasított lények. Az utolsó korszak már abszurd panoptikum, élveteg idióták vigyora már nem tűri az iróniát, a játékos könnyedséget. Már a kép sarkában sem találhatunk szánni való figurát, ez már kegyetlen groteszk, komor szatíra a jelenről. A morbid, a torz, a csúf valahogy esztétikummá válik, a rajzi stílus ereje összetartja, képpé nemesíti ezt a paródiát.
Kívülállása által leleplezte azt a hamis világot, amelyből menekült volna, de visszatekintve, az előre nem sejtett út előtt inkább kinevette. Saját sorsunkat, múltunkat és jelenünket vizsgáljuk, amikor egy túl korán elment, magára hagyott társ lezárult életművét látjuk töredékeiben.

Gaál József

(Forrás: mke.hu)