További információért, kérjük, hívja a +(36 30) 1999-441 telefonszámot.
A pipa fejének méretei: 4 x 5.5 x 8.5 cm A szár mérete: 8 cm
A PIPÁRÓL
A minőségi pipák nagy részét a fehér hanga (Erica arborea) bruyere (angol: briar; francia: bruyere) nevű cserjefajta jellegzetes gyökérgumójából készítik. Ez a különleges növény nagyon kevés helyen terem meg, de leginkább Korzikán őshonos, és főleg köves, sziklás talajon nő. A növényből a pipakészítés folyamata a következő:
A bruyere gumó értékét az adja, hogy minden kísérlet ellenére sem sikerült még mesterségesen szaporítani, kizárólag ott bújik ki a föld alól, ahol neki kedve tartja. Gyökerének nincs meghatározott formája vagy száliránya, a szálak egymást keresztezik, sűrű, apró pórusokból összeállva, ezzel akadályozva a könnyű kiégést.
Kezünkbe véve egy kemény bruyere darabot, érezhetjük, hogy a kézi pipafaragás bizony nem egy könnyű mesterség.
A bruyere gyökér több okból is kifejezetten jó pipaalapanyag.
A pipázáshoz több felszerelésre van szükség, mint a cigarettázáshoz vagy a szivarozáshoz. Magán a pipán, valamint a gyufán vagy öngyújtón kívül, a pipásnak általában szüksége van egy tömőfára, egy pipaszurkálóra, a pipa kiürítéséhez valamilyen eszközre és pipatisztító szálra.
A tömés legjobb módja, ha a pipás a pipafejbe többször kisebb adagban teszi be a dohányt, a rétegeket mindig lenyomkodja, míg a dohány egyenletes sűrűséget el nem ér, így optimalizálva a légáramlást. Ezt akár egy ujj és a hüvelykujj használatával is meg lehet tenni, de ha a dohányt égés közben újra kell tömni, a pipás általában egy erre a célra szolgáló eszközt, a tömőt használja. Ha meg kell lazítani a dohányt, akkor pipaszurkálót alkalmaznak.
Az általános vélekedés szerint a pipa meggyújtásához leginkább a gyufa előnyös. A külön a pipák meggyújtására gyártott bután öngyújtó lehetővé teszi, hogy a lángot a pipafej felé irányítsuk.
A gyufa meggyújtása után meg kell várni, míg a foszfor leég róla és teljes lesz a láng. Ezután a tüzet a dohány fölött körkörös mozdulatokkal kell mozgatni, miközben a pipázó személy hosszabb-rövidebb szívásokkal meggyújtja a dohányt.
A pipa füstjét a szivarfüsthöz hasonlóan, általában nem kell leszívni tüdőre, csupán a szájba szívják be, majd szájon vagy orron kiengedik, így érződnek igazán a dohány aromái. Normálisnak tekinthető, hogy a pipát időnként újra meg kell gyújtani. Ha rosszul tömték meg, túl nedves a dohány, a keletkező sok hamut nem szedik ki az égéstérből vagy túl nagy időközök maradnak két szippantás közt, akkor akár több után gyújtás szükséges. Ha túl gyorsan szívják, felesleges nedvesség keletkezik, mely a pipában gurgulázó hangot, a nyelven pedig kényelmetlen érzést eredményez és a pipa feje is túlforrósodhat, így kényelmetlen tartani.
A világon kevés pipagyár működik, a mediterrán világban a pipakészítés bölcsője a franciaországi Saint- Claude-ban van, itt készítik a híres CHACOM pipákat.
Forrás: www.pipamester.hu